Klasszikus zene idézetek

Nagyon népszerűek az internetlakók körében a klasszikus zenei idézetek, vagy olyan zeneszerzők idézetei, akik mögött példás életút található.

Mi magyarok is büszkélkedhetünk jó néhány magas művészi és zenei szinten alkotó zeneszerzővel, akiknek a nevei – bízzunk benne – végleg beégett a történelembe.

A komolyzene minden embert megérint, van, aki az élményt megtudja fogalmazni, míg mások nem, vagy nem is törekednek erre, mert bőven elég maga az élmény.

Jöjjön egy különleges válogatás azoktól, akik a klasszikus zenéről a maguk egyedi módján nyilatkoztak, olyanok, akik önmaguk is alkotók voltak e különleges világban, és olyanoktól, akiknek a neve számodra is ismerős lehet:

A zene menekülés volt, befelé fordulás, s ugyanakkor más is, mintha üzenetet bízott volna rá valaki, amit neki kell közvetítenie, figyelt, mit kíván általa közölni valaki, aki már réges-régen nem él.

Szabó Magda

A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.

Victor Hugo

Az én beszédemet az egész világ megérti.

Joseph Haydn

Minden zene célja (…), hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma.

Johann Sebastian

Zene nélkül az élet tévedés volna.

Friedrich Nietzsche

Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással választott el a többitől, úgyhogy – teljesen megfeledkezve az abszolút valószerűségről – a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan emberi értelmem elhallgat.

Pjotr Iljics Csajkovszkij

A költészet a gondolat és a zene kombinációja.

Edgar Allan Poe

A zene időeleme csupán egyféle: az emberi, földi idő egy körülhatárolt részlege, amelybe ömlik, s kimondhatatlanul megnemesíti, felmagasztosítja. Az elbeszélésnek ezzel szemben kétféle ideje van: először a sajátja, a zenei, reális ideje, amely lefolyását, megjelenését lehetővé teszi, másodsorban azonban a tartalmáé, s ez az idő perspektivikus, mégpedig olyan változó mértékben, hogy az elbeszélésnek ez az imaginárius ideje megközelítően vagy teljesen egybeeshet zenei idejével, de csillagtávolságban is lehet tőle.

Thomas Mann

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.

Kodály Zoltán

A levegő tele van muzsikával… mindössze annyit kell tenned, hogy jó mélyeket lélegzel.

Edward Elgar

A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.

Oscar Wilde

Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat – és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!

Hermann Hesse

Csak jó zene van! – legfeljebb nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő embereknek játsszák.

Moldova György

A zene magasabb rendű minden tudománynál és filozófiánál.

Ludwig van Beethoven

A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.

Claude Achille Debussy

A szimfónia legyen olyan, mint a világ; mindent öleljen át.

Gustav Mahler

A zongorista igazán nagy pillanata az, amikor nem is tudja, hogy zongorázik.

Müller Péter

A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.

Kodály Zoltán

A hangoknak legalább oly határozott értelmük van, mint a szavaknak, ha szóval nem is lehet kifejezni őket.

Felix Mendelssohn-Bartholdy

Ha játszol, ne törődj vele, ki hallgat. Mindig úgy játssz, mintha mestered hallgatna.

Robert Schumann

A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.

Bartók Béla

A zenében is, mint a szerelemben, csak őszintének szabad lennünk.

Giuseppe Verdi

A zene olyan, mint a tenger. Ott állunk az egyik partján, látjuk a messzeséget, de a túlsó partot látni lehetetlen.

Henryk Sienkiewicz

A zene az igazi világnyelv.

Karl Julius Weber

A zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk – olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene támadás.

Márai Sándor

A zene rendet teremt a csöndben.

Gabriel García Márquez

Az élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek.

Ludwig van Beethoven

Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan.

Franz Schubert

Nagyon tetszik, megosztom!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .