Malita Lucian

Malița Lucian hegedűművész, 1955. január 14 -én született Nagyváradon. Első hegedű és komolyzene tanulmányait Breuer-Boda Oszkár hegedűművész-tanár osztályában kezdte.

Az elemi iskola VI. osztályát már Bukarestben folytatta az ottani 1-es számú Líceumban, majd a 2-es számú Zeneiskolában érettségizett. A Ciprian Porumbescu Konzervatóriumban végezte hegedűművészi tanulmányait, 1973-1977 között.

Malita Lucian

Meg kell említeni a három kitűnő hegedűprofesszort, akik a rendkívül tehetséges fiatalember művészi karrierjét segítették Nagyváradon, a már említett Breuer-Boda Oszkár, míg Bukarestben Ionel Geanta és Modest Iftinchi.

A Zeneművészeti Főiskola elvégzését követően szülővárosába kapta az akkor államilag irányított kinevezést. 1977-1983 között hegedűtanár volt a Népművészeti iskolában, majd onnan versenyvizsgával, az 1887-től működő nagyváradi Állami Filharmóniához került, mint első hegedűs.

1980-ban részt vesz Olaszországban (Sienna) Leonid Kogan világhírű hegedűművész – és professzor nyári, háromhetes mesterkurzusán.

Mint a nagyváradi Filharmónia nagy tehetségű és legaktívabb hegedűse bejárja egész Európát, Tajvant, Brazíliát. Életének egyik legszebb emléke II. János Pál pápával való találkozása 1990 nyarán Castelgandolfban, a pápa nyári rezidenciáján.

A zenei tanulmányainak befejezése óta több száz hangverseny előadóművésze, mint kamarazenész és alkalmanként zenekarok élén szólista. Több kamaraegyüttesnek oszlopos tagja volt.
1986. szeptember 28-án alapított Varadinum vonósnégyes tagja 9 éven keresztül. Játszott vonósötösben, vonóstrióban, orgona vagy zongora partnereivel állandóan jelen van szülővárosának zenei vérkeringésében.
1985-ben Thurzó Sándor József brácsaművésszel megalakítják az azóta rendszerességgel aktívan működő Duo Varadiensist.

1996-ban két önálló duo estet adtak Brazíliában nagy közönség – és szakmai sikerrel. Sok kompozíció bemutatása fűződik nevéhez.

Művészi tevékenységét diplomák sora fémjelzi.